μεθύω
τες
A.
to be drunken with wine, νευστάζων κεφαλῇ, μεθύοντι ἐοικώς Od. 18.240; μεθύων, opp. νήφων, Thgn. 478,627, cf. Alc. Supp. 4.12, Pi. Fr. 128, Ar. Pl. 1048, PHal. 1.193 (iii B. C.), etc.; μ. ὑπὸ τοῦ οἴνου X. Smp. 2.26; τὸ μεθύειν drunkenness, Antiph. 187.2, Alex. 43; τὸ μ. πημονῆς λυτήριον S. Fr. 758.
II.
metaph.,
1.
of things, to be drenched, steeped in any liquid, c. dat., e.g. βοείην . . μεθύουσαν ἀλοιφῇ Il. 17.390; μεθύων ἐλαίῳ λύχνος Babr. 114.1; [χείμαρρος] ὄμβροισι μ. AP 9.277 (Antiphil.).
2.
of persons, to be intoxicated with passion, pride, etc., ὑπὸ τῆς Ἀφροδίτης X. Smp. 8.21; ὑπὸ τρυφῆς Pl. Criti. 121a; ἔρωτι Anacr. 19; τῷ μεγέθει τῶν πεπραγμένων D. 4.49; περὶ τὰς ἡδονάς Philostr. VS 1.22.1; οὐ μ. τὴν φρόνησιν Alex. 301; μ. τὸ φίλημα AP 5.304.
b.
to be stupefied, stunned, πληγαῖς μεθύων Theoc. 22.98; ἐξ ὀδυνάων Opp. H. 5.228, cf. Nonn.l.c.