ἐξαρκέω
I.
of objects, to be quite enough for, suffice for, τινί Heraclit. 114, S. OC 6, 1116, Ph. 459, etc.; ἔμοιγ’ ἐ. ὃς ἂν μὴ κακὸς ᾖ Pl. Prt. 346c; ὁ βίος μοι δοκεῖ τῷ μήκει τοῦ λόγου οὐκ ἐξαρκεῖν Id. Phd. 108d; ἐ. εἴς τι Lys. 19.55, 30.20; πρός τι Pl. R. 526d, X. Mem. 4.1.5: c. inf., μία μεσότης ἂν ἐξήρκει . . συνδεῖν Pl. Ti. 32a: abs., suffice, μέτρια δ’ ἐξαρκεῖν ἔφη E. Supp. 866, cf. And. 4.15; βραχὺς . . ἐξήρκει λόγος D. 18.196.
2.
impers., ἐξαρκεῖ it is enough for, suffices for, c. dat. pers., Pl. Prt. 336c, al.: with inf. added, ἐ. ἡμῖν ἡσυχίην ἄγειν Hdt. 7.161; ἐ. σώματι εἶναι σώματι Pl. R. 341e; also ἐξαρκέσει σοι τύραννον γενέσθαι Id. Alc. 2.141a; ἐξαρκέσει εἰπεῖν D. 27.12; οὐκ ἐξαρκεῖ περὶ τούτου μόνον αὐτῷ ψεύσασθαι Lys. 3.25, cf. Isoc. 19.47: c. dat. pers. et part., ταῦτα ἔχουσιν οὐκ ἐξήρκεσεν αὐτοῖς D. 47.52: abs., οὐκ ἂν ἐξαρκέσειεν Id. 21.129; ἐξαρκεῖ enough! Pl. Grg. 503a, Hp.Ma. 302b; ὡς ἐξαρκέσαν, εἰ . . Is. 6.13.
II.
of the subject, to be satisfied or content with, κτεάτεσσι Pi. O. 5.24; ἐ. διαίτῃ to be strong enough for it, Hp. Aph. 1.9; πᾶσιν ἐ. to be a match for all, E. Supp. 574: abs., ἐξαρκέσας ἦν Ζεύς Zeus was strong enough, ib.511: c. part., τὸν νοῦν διδάσκαλον ἔχουσα ἐξήρκουν ἐμοί I contented myself, was satisfied with having, Id. Tr. 653, cf. Ar. Eq. 524; πῶς ἂν . . ἐξαρκέσειε . . ἐκτίνων; how could he pay enough? X. Hier. 7.12:—Pass., οὐκ ἐξηρκεῖτο φυγαδεύειν dub. l.in Plb. 13.6.6.
III.
assist, succour, φίλοις Pi. N. 1.32: c. acc., ταῦτα ὁ φίλος πρὸ τοῦ φίλου ἐξήρκεσεν X. Mem. 2.4.7.